galéria
programok
A HELY, AHOL MEGHALSZ
Szűcs Attila kiállítása
Megnyitó:
2009. július 17. 19:00
Megnyitja:
Winkler Nóra, műsorvezető, Kultúrház
Megnyitó után:
Porno Sheriff koncert (a belépés díjtalan)
Megtekinthető:
július 31-ig, hétköznapokon 14.00 és 18.00 között
Helyszín:
Irokéz Galéria, Szombathely, Thököly u. 36. tetőtér
A kiállító művészről:
Szűcs Attila 1990-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, így munkássága immár két évtizedes múltra tekint vissza. Szűcs az 1990-es években induló festőgeneráció kiemelkedő, egyben sajátos utat bejáró alakja, akinek műveit mára több hazai és külföldi múzeum őrzi, illetve művei számos magángyűjteményben is megtalálhatók. Festményei mellett előkelő helyet foglalnak el életművében grafikái, melyek a grafikai vonalvezetés és a festői látásmód tökéletes ötvözéséről tanúskodnak. Szűcs újabban az animáció műfajával kísérletezik, ugyanakkor műveinek – legyen szó festményről, rajzról, animációról -, perspektívája, színvilága, motívumai és alakjai két évtizede gyakorlatilag nem változtak: Szűcs ugyanazt az elméleti és festészeti kérdést járja körbe, mindig újabb és újabb nézőpontból közelítve azokhoz. Mi a valóság? Mit érzékelünk belőle? Mi épül be mindebből az emberbe? Mi marad meg emlékezetünkben egy múltbéli eseményről, személyről? Hol húzódik a határ a valóság és a képzelet, a való élet és a festészeti produktum között?
A kiállításról:
A csendélet kifejezés egyik lehetséges eredete az olasz natura morta, szó szerinti fordításban „halott természet”. Amint az a műfaj nevéből is következik, a natura morta megjelölésű művek - elsősorban festmények - jobbára mozdulatlan tárgyakat, a természetből kiemelt, élettelen növényeket ábrázolnak.
Mi történik akkor, ha a mozdulatlan, holt tárgyak leszűkített témaköre helyett, magát az alkotó szemléletet változtatjuk át egy olyan pillantássá, amit csak a halál előtti utolsó pillanatban tapasztal az innen eltávozó. Valós tisztánlátás ez, a halott utolsó pillantása, amiben a feltételezett intenzív alkotói jelenlét oszcilláló mozgást végez a vizsgálat tárgya és egy végtelen távoli, az életen kívüli határ között.
Bármely műalkotás létrehozása elsőrendűen aktív, élettől telített gesztus. Az elmúlás megjelenítése ezt a gesztust legfeljebb zárójelbe teheti, de nem írhatja felül. Hasonlóképpen a „halott pillantás” megmutatása utalás egy külső megfigyelő aktív jelenlétére. Ez a jelenlét azonban természetéből fakadóan egyenesen arányos a megfigyelő távolságával.
Festményeimen olyan helyeket keresek, ahol modellezhetem ezt a paradox viszonyt, a helyet, ahol meghalok.
Szűcs Attila
Budapest, 2009
