galéria
programok
RETROTÓTH - válogatás az életműből
Tóth Gábor kiállítása
Megnyitó:
2010. június 16. 19:00
Megnyitó után:
tgnoise szabadimprovizációs koncertje
Megtekinthető:
június 25-ig hétköznapokon 14 és 18 óra között
Helyszín:
Irokéz Galéria, Szombathely, Thököly u. 36. (emelet)
Tóth Gábor így ír magáról:
Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik a '60-as '70-es években jelentős mértékben, vagy teljes egészében kiszorult az akkori kulturális, művészeti szcénából, ugyanakkor - némiképp ennek kövezkeztében is - kapcsolatot talált az aktuális európai neoavantgarde-dal, valamint a világ progresszív művészetében ekkora már kibontakozott irányzatokkal, képviselőikkel.
Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a '70-es évek első éveitől együtt dolgozhattam - afféle 'mester-tanítvány" viszonyban - Tamkó Sirató Károllyal, aki a '30-as évek párizsi avantgarde-jának aktív, alakító személyisége volt /Dimenzionista Manifesztum/.
Miközben idehaza pl. 1973-ban Maurer Dórával közösen szerveztünk nemzetközi konkrét- és vizuális-költészeti kiállítást Balatonbogláron, vagy résztvettem az Esztergomi Fotóbiennálén, illetve önálló kiállításom volt az FMK-ban, addig külföldön többtucat, a világ számos országában megrendezett kiállításon, eseményen szerepeltem.
Így zajlott ez évtizedeken keresztűl: idehaza legfeljebb az avantgarde-tűrt, vagy az alternatív-tiltott események részese lehettem, miközben megszámlálhatatlan kiállításon, eseményen vettem részt szerte a világon, és nevem mára már alapfontosságú nemzetközi könyvekben, katalógusokban tűnt fel, melyek a vizuális-költészet, a performansz, a mail-art, kisérleti film, vagy a kortárs, kisérleti zenével foglalkoztak.
Tevékenységem eddigi legátfogóbb, kritikai elemzését Szombathy Bálint "ART/h/OTAL/" címen megjelent, jól illusztrált könyve tartalmazza, de gyorspillantás vethető munkásságom egyes részleteire az "Artportal", valamint az "ARTPOOL" internetes oldalakon is.
Tóth Gábor a kiállításról:
A kiállítás 42 évnyi alkotói tevékenységemet mutatja be. Egyik tengelye az ouvre idő-tengelye. Ezen belül két nagyobb csoport különül el. Az első az 1968 - 1983 közötti időszaké, míg a második a '83-tól napjainkig tartó periódus. Az 1983-as, egy hónapig tartó, meghívásos kanadai-amerikai kiállítás és performansz körutam, ha nem is alapvető, de fontos változásokat eredményezett alkotói tevékenységemben. Itt vált egyértelművé, hova is helyezhetem el magam a neodada- és Fluxus-művészet nemzetközi mezőnyében.
A kiállítás másik tengelye egy didaktikus-pedagógiai koncepció. Azok a műfajok, melyeket évtizedeken keresztűl kultiváltam, s melyek legtöbbje ma már világhírű múzeumok, gyűjtemények mindennapi tematikájához tartoznak, idehaza kevésbé, vagy egyáltalán nem ismertek a szélesebb kiállításlátogatók előtt.
Ettől a belátástól vezérelve, elsősorban olyan munkákat igyekeztem összeválogatni, melyek az adott műfaj - a kritika által is - legjellegzetesebbnek tartott darabjai az életműben. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy egyfajta 'quickview' gyorsnézet alakuljon ki az egyes műfajok 'milyenségéről', jellegzetességéről.
Beke László a '70-es években azt írta rólam, hogy én volnék Duchamp legjobb magyarországi tanítványa. Reményeim szerint a kiállítás meggyőzi a látogatókat arról, hogy mára sikerült mesterfokon Tóth Gábor lennem.