galéria
irokez galéria 2003-2011

A szombathelyi Irokéz Galéria első kiállításán az Irokéz Gyűjtemény mutatkozott be 2001-ben. Ennek sikere nem csak a kollekció kedvező szakmai és közönségfogadtatása volt, hanem a Thököly utcai tetőtér is bebizonyította, hogy kiválóan alkalmas kortárs képzőművészeti kiállítások és zenei események rendezésére.

Az Irokéz Galéria magántulajdonban lévő, de nem kereskedelmi, hanem nonprofit, közhasznú programot lebonyolító intézmény, amelynek célja az ingyenes, de magas szintű kulturális szolgáltatás, közművelődés. A kultúra magánúton, az üzleti szféra részéről való támogatásával követendő példát állít mind Szombathely, mind az ország vállalkozásai elé.

Mára az Irokéz Galéria nemzetközileg is ismert, magyar kortárs képzőművészek kedvelt kiállító helyévé vált, ugyanakkor a város közép- és általános iskolásainak, illetve főiskolásainak is lehetőséget biztosított a bemutatkozásra. Több éven át maga is tehetségkutató pályázatot hirdetett a szombathelyen tanuló diákok számára. A galéria a szombathelyi Bloomsday állandó kiállítóhelye, de bekapcsolódott már a Bartók Fesztivál, a Lamantin Jazz Fesztivál és a Mediawave Fesztivál programsorozatába is. 2011 tavaszán azonban tíz éves működés és közel 50 sikeresen megrendezett kiállítás után az önkormányzati támogatás megvonása miatt bezárásra kényszerült.

A galériát fenntartó és működtetői Golyóstoll Kft. tulajdonosai tevékenységük elismeréseként 2008-ban kis- és középvállalkozások kategóriában átvehették a Summa Artium Díjat, amelyet a kultúrával és a művészetekkel együttműködő, azokat kiemelkedő módon támogató vállalatok és magánszemélyek kaphatnak meg. Azon belül a Kis- és Középvállalkozások Díja azoknak adható, akik a művészetekkel való együttműködésük révén saját vállalati kultúrájuk mellett a helyi közösséget gazdagító projekteket segítettek létrehozni.

Az Irokéz Gyűjteményt 2008-ban Az idő legújabb cáfolata címmel a Magyar Nemzeti Galéria mutatta be, 2009-ben a Szombathelyi Képtár, 2011-ben a Párizsi Magyar Intézet, illetve Hibriditás a Kárpátok között címmel a debreceni MODEM rendezett kiállítást a gyűjtemény anyagából.

English Copyright 2008 IrokézcollectionOldaltérkép   Adatvédelem   Impresszum