az irokéz gyűjtemény színre lépése
intro
Egy évtized alatt összeállt műtárgycsoport műgyűjteménnyé válását jelzi e webhely megjelenése, s az a bemutatkozó kiállítás, ahol első ízben kerültek egymás mellé a Pados Gábor és Pajor Zsolt tulajdonában lévő, immár IROKÉZ GYŰJTEMÉNY nevű kollekcióban lévő művek (Irokéz Galéria, 2001. június 1.). A kiállításra megjelent katalógus az elmúlt tizenegy évet, ugyanakkor ezzel az összegzéssel a kollekció bővülésének irányait is bemutatja. Az itt látható alkotások tudniillik a kortárs magyarországi képzőművészet egy pontosan behatárolható részéből kerülnek ki, s a gyűjtők ízlésén túl azoknak egy meghatározott kultúra iránti elkötelezettségét is reprezentálják. A gyűjteménnyé válásból következően a jövőben várhatóan több aspektusból megváltozik a gyűjtés motívuma, valamint a kollekcióban szereplő alkotások státusza is.
Az IROKÉZ GYŰJTEMÉNY színre lépése nem jelent éles választóvonalat annak múltja és jövője között, sokkal inkább jelzi egy új szituáció körvonalait: a művészek, a műalkotások és a gyűjtők között lévő korábbi összefüggésrendszer átalakulását egy újba. Ez az új helyzet a művészet intézményes keretében történő elmozdulásból következik, mivel a művészeti produktum társadalmi státuszát meghatározó keret új szereplővel, egy folyamatosan fejlődő gyűjteménnyel egészül ki, s a műtárgy magángyűjteményben való megjelenése az alkotások szimbolikus és anyagi értékét is befolyásolja.
Természetesen nem az IROKÉZ GYŰJTEMÉNY az első és egyetlen kortárs műveket tartalmazó kollekció ma Magyarországon, viszont a gyűjtött műalkotások és a gyűjteményben művel szereplő alkotók körének szempontjából tudomásunk szerint egyedülálló. A volt Újlak csoport tagjai: Ádám Zoltán, Farkas Gábor, Komoróczky Tamás, Ravasz András és Szarka Péter illetve Braun András és Németh Hajnal valamint Haffner László, Korodi János, Szigeti András és Uglár Csaba művei találhatók e pillanatban az IROKÉZ GYŰJTEMÉNYben. Míg az "újlakosok" többsége a 90-es évek legelején, addig Braun és Németh az évtized közepén, Haffner, Korodi, Szigeti és Uglár az évtized második felében váltak ismertté a hazai művészeti életben. E tárgyegyüttes - ha nem is reprezentálja annak egészét - alkalmas arra, hogy a 90-es években jelentkező alkotók művészetére jellemző egyes tendenciákat és korszakokat is bemutassa.
(Szoboszlai János)
