az irokéz gyűjtemény színre lépése
analóg gyökerek
A szintén "újlakos" Farkas Gábor Sense-data (1996-97) című sorozata az előzőekben ismertetett alkotóktól eltérő attitűdöt képvisel. A tibeti útján készült színes fotókat Farkas vizuális naplóba rendezi, egyszerre érzékeny/érzéki élménycsomagként (sense) és dokumentumként (data) bocsátva közre. Az IROKÉZ GYŰJTEMÉNYben található hét táblából álló sorozat rejtélyes, nélkülözi a magyarázó kommentárokat, amelyek a háttérben megbúvó narratívát leolvashatóvá tennék. Az elrejtett, enigmatikus élmény a minimális gesztus (a közreadás) által mégis átsugárzik: a drámai tájak, a radikálisan (térben és szemléletében) távoli kultúra jelei egyfajta személyes, mitikus Odüsszeiává teszik Farkas utazását. A képeslap-méretű fotók kompozíciói összefüggés-hálót rajzolnak az egyes képek közé. Hét tekercs fotó hét különböző elrendezésben hét különböző helyszín-esemény összefüggést mutat be, egyszerre dokumentatív és személyes módon.
Ádám Zoltán Tibetiek (2000, 2001) című sorozata az IROKÉZ GYŰJTEMÉNY egyik legújabb szerzeménye. Az Ádám 80-as évekbeli festményeit követő, a 90-es évek első felében készült munkái a "senkiföldjére" való erőteljes kritikai reflexiók (Tyúkól, 1990, Cica-katalógus, 1994). 1996 és 1998 közötti alkotásai ismét táblaképek, amelyek "egy-egy témának szentelt figyelem" megtestesítői. Ezeket a vegyes technikával készült kisebb méretű képeket követik Ádám olajképei: az ikonfeldolgozások és a tibeti portrék. A porfestékkel és akrillal festett vásznakon látható arcok egyfelől etnográfiai pontosságú ábrázolások, másfelől a művész stílusának köszönhetően egy-egy vízió megjelenítései. A nagyobb felületekre Ádám aprólékos kalligráfiával, vékony vonalhálóból álló textilmintákat, sugárirányú vonalakat és szövegeket fest, amelyek a kép alapjául szolgáló arc "fölött" egy másik réteget alkotnak, és azt sajátos jelentéssel ruházzák fel. A kép tárgyára irányuló figyelem, a letisztult szerkesztés és a mű által képviselt érzelmi tartomány ugyanolyan intenzív, mint az "újlakos" időszakban született művek esetében. Az Ádám által képviselt festői felfogás a 90-es évek második felében lendületet kapott új festészeti hullám egyik kiemelkedő, kiforrott és stílust teremtő példája.
Csakúgy, mint Braun András festészete, amely az egyéni stílusteremtés tekintetében ritka következetességről tanúskodik. Braun absztrakt felületeket fest, amelyet egy-egy minta strukturál. A minta (négyzetrács, spirál, koncentrikus körök) rasztert vagy rasztereket alkot, amelyek pozitív-negatív, vörös és sárga színekből álló foltokból építkeznek. Ezek a szabályos rendszerek eltakarják vagy előtűnni engedik egymást. Braun egyes műveire óriásplakátokból kivágott részleteket applikál: ezek közelről szemlélve a nyomdatechnikából adódó absztrakt, raszteres felületek. Braun András festményeinek szemlélése kivételesen intenzív optikai élmény, mivel a felületet letapogató tekintet különböző viszonyítási rendszerek között csapong: a raszter rétegei elmozdulni látszanak, sorrendjük megváltozni látszik, az egész felület a mozgás képzetét kelti. Alapvető jellegzetességük tehát a dinamika. Az IROKÉZ GYŰJTEMÉNY Braun korai, kísérletező időszakában született, valamint stílusának érett korszakából való művekkel is rendelkezik.
(Szoboszlai János)
